Privát szféra

Azon ritka pillanatok, amikor nem az energetikával foglalkozom… :-)

Kikényszeríteni a csodát…

Számos beszélgetés számtalan alkalommal végződött azzal a megállapítással, hogy „a csodát nem várni kell, a csodát ki kell kényszeríteni”. Rokonok, barátok, ismerősök kérdezgették rendszeresen a Futót, hogy miért kínozza magát, miért nem adja fel inkább. Miután egy állványról leesve ezer darabra törte a térdét, még az orvosai is azzal „biztatták”: örüljön, ha járni képes lesz a térdműtét és rehabilitáció után, ne akarjon ennél többet, akassza szögre a futócipőket.

„Az út maga a cél” – beszámoló a Grossglockner Berglaufról

A felkészülés

Kb 2010-et írhattunk, amikor először olvastam a Grossglockner Berglauf futóversenyről. Akkor már kb 15 éves futómúlt volt a hátam mögött, de leszámítva pár 10-15 km-es versenyt és egy félmaratont, a futás addig számomra a napi problémák kisöprését, spirituális feltöltődést, egyfajta lelki elmélyülést jelentette. Télen-nyáron, hóban-hőségben szinte minden nap futottam, de a napi edzés ritkán érte el a komfortzónám határát.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás