Élménybeszámoló

„És mit akarsz ezzel kezdeni?”

December 10.

A kedvező fogadtatás mellett persze újra előkerül a kisördög is. Most nem a fejemben viaskodik a kisangyallal; ezúttal az ismerősök hangján szól: „És mit akarsz ezzel kezdeni?” – értetlenkednek néhányan. Párszor próbálom elmagyarázni, hogy én valóban ezzel szeretnék majd foglalkozni. „Aha” – értetlenkednek továbbra is… Előkerülnek a “férfi-női szerep” sztereotípiák, páran próbálnak elrettenteni, hogy úgysem kellek majd sehová. Ha nem ismerném magam, még meg is ijedhetnék…

De a döntésem alaposan átgondolt volt, és észérvek alapján született. A hozzám legközelebb állók támogatnak, a csoport – úgy érzem – befogadott. A weboldal elindult, és további tervek körvonalazódnak, leginkább azzal kapcsolatban, hogyan lehet kombinálni az eddig megszerzett tudást (több nyelv tárgyalási szintű ismerete, pénzügyi háttér) és a pozitív személyiségjegyeimet (életrevalóság, kitartás, teherbírás) a most megszerzendő ismeretekkel. Többféle úton is el tudnék indulni, most – amellett, hogy fenntartom a weboldalt, és minden órára alaposan felkészülök – még ezeket a lehetőségeket is próbálom átgondolni, kiértékelni. Fárasztó, de izgalmas időszak ez.

Klári

Szólj hozzá te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás