November 5.

Magamhoz képest szokatlanul csendesen és elgondolkodva ülök a kocsiban. Dorog felé tartok, időm kicentizve, de épp odaérek. Agyam egy részét leköti az ismeretlen útvonal; másik felében a kisangyal és a kisördög viaskodik: „Mit keresel te itt?” „Miért ne lehetnék én itt?” „Azt hiszed menni fog?” „Mondj egy okot, hogy miért ne menne? Eddig is számokkal foglalkoztam, ezek is csak számok” – tanúskodik mérhetetlen önbizalmamról a kisangyal. „Nem nőnek való szakma, nem értik majd mit keresel köztük” – súgja a kisördög. Na elég ebből, megérkeztem.

Próbálnék terepszínűvé válni – sokszor bizonyult már hasznosnak a szürkeségbe burkolózás. Hát ez itt nem fog menni… Első látásra főleg nem – én vagyok az egyetlen nőnemű. Majd a bemutatkozáskor kiderül, az egyetlen nem szakmabeli is. „Kellett ez neked” – vigyorog a kisördög. „Ez kell neked” – nyugtat meg a nap végén a kisangyal.